Mi az a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás?

Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás

Az MNB által 2020. I. negyedévében útjára indítandó új lakásbiztosítások védjegye.

Pályázaton dől el, hogy mely biztosítók jogosultak ilyen védjeggyel jelölt termék indítására. A korábbi etikus életbiztosítások, etikus fogyasztóbarát lakáshitelek után születik meg a fogyasztóbarát lakásbiztosítás.

Mi a célja ezzel az MNB-nek a fogyasztóbarát otthonbiztosítással?

Egyfelől a piaci versenyt akarja erősíteni ezzel, hogy a jelenlegi helyzettel szemben, amikor 4 nagy biztosító uralja a piac 80%-át, több biztosító versenyezzen az ügyfelek kegyeiért.
Másfelől a lakosság számára egységes, könnyebben érthető, összehasonlítható és magasabb szintű szolgáltatásokat nyújtó biztosítások megjelenése a cél.

Az egységességet, a könnyebb összehasonlíthatóságot szolgálja majd az, hogy:

azonos alapelvek alapján kell elkészíteni a termékeket,

egységes lesz a kötelező alap fedezetek köre,

azonosak lesznek minden biztosítónál a kizárások és a mentesülések, vagyis azok az esetek, ahol nem szolgáltatnak,

egységes Lakásbiztosítási Igényfelmérőt és termékismertetőt (IPID dokumentum) kell használnia a biztosítóknak,

egységesítik a kárügyintézés, kárrendezési határidőket,

és az MNB készít egy összehasonlító oldalt, ahol a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokra tud egy ügyfél konkrét számításokat végezni

Az új lakásbiztosításokkal az is a cél, hogy az ügyintézést a digitalizáció, a papírmentesség felé tereljék, lehetővé tegyék az ügyfeleknek, hogy könnyebben köthessék meg biztosításaikat, vagy válthassanak biztosítót, biztosítást.

Az MNB megfogalmazott néhány nagyon fontos alapelvet is, amelyeknek érvényesülni kell az új lakásbiztosításokban. Ezek a hasznosság (a díj és a szolgáltatás közti egyensúlyt erősíti), teljes körűség (már az Alapcsomagokban is a legalapvetőbb kockázatokra nyújtsanak szolgáltatást a biztosítók), a jó piaci gyakorlatok beépítése (a legjobb egyedi piaci megoldások minden ilyen termékbe épüljenek be), reális érték alapulvétele (a valós biztosítási érték megállapítása), gyors, ügyfélbarát kárrendezés, érthetőség, családbarát, digitális megoldások támogatása.
Az MNB szintén megfogalmazta a termékkel, a fogyasztóbarát lakásbiztosítással kapcsolatos szakmai követelményeit is.

1. Már az Alapcsomagok is az Elemi károk, az alapkockázatok minden fajtájára kiterjedjenek.

2. A kiegészítő fedezeteknek legyenek standard, minden biztosító számára egységes kötelező elemei, és egyedileg választhatók is.

3. Mindegyik pályázó biztosítónak egységesen kell meghatároznia az épületek hasznos alapterületét.

4. Az életbiztosításokhoz hasonlóan egységes Igényfelmérőt és Termékismertetőt kell használni az ajánlatok felvétele előtt, és ezektől a biztosítók nem térhetnek el.

5. A Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításnak minősülő lakásbiztosítások már nemcsak évfordulón, hanem negyedévente is felmondhatók, újra köthetők lesznek.

6. A biztosító társaságoknak a jelenleginél nagyobb mértékben kell szolgáltatniuk káresemények kapcsán.

7. Nem lehet különbséget tenni a régi és az új szerződők közt sem a termék jellemzőiben, sem díjában.

8. A kifizetéseken belül minél magasabb legyen az új értéken történő szolgáltatás.

9. A kárendezésnél rövidüljenek és egységesek legyenek a határidők.

10. Nem alkalmazhatnak a biztosítók az Alapcsomagban önrészt.

11. A kártérítés elutasítása esetén pontosan indokolnia kell a biztosítónak.

DÍJMENTES ÉS FÜGGETLEN PÉNZÜGYI TANÁCSADÁST KÍNÁLUNK.

Jelentkezzen most!

Segítünk Önnek, számíthat ránk! Megkeressük az Önnek legkedvezőbb lakásbiztosításokat!